Az örmény történészek, például Movs­es Khore­nat­si és a bizán­ci Faus­tus által írt iro­dalom szerint ez a nép­tánc először a közép­kor ele­jén jött létre. Ezenkívül alapvetően háborús tánck­ént hozták létre, ame­lyet a katonák a csa­ta megkezdése előtt rit­uálé-szerű for­mában végeztek: így megsz­abadul­tak a harc­tól való félelemtől. 

Az előadóművészek (első­sor­ban fér­fi­ak) által használt jelmezek közé tar­tozik egy hosszú ujjú ing, egy kabát, egy derék köré kötött piros ruha, egy hosszú­nadrág és fekete cipő. A táncban használt hangsz­erek: két síp, vagy har­sona és egy vagy több dob. Ezeken túl kalapác­sot és a botot is használ­nak. 

A tán­cot alapvetően fér­fi­ak tán­colják, akik cso­por­tot alkot­nak és páronként áll­nak egymás­sal szem­ben, majd előre lép­nek és gyor­san megközelítik egymást. Két-két tán­cos össze­tap­sol­ja a kezét, így adva a tánc lendületét és rit­musát.

Ez a „rit­uális nép­tánc” állítólag az Örmény Köztár­saság­ból szár­mazik. A tánc nép­sz­erű az ország­ban, különösen olyan fal­vak­ban / városok­ban, mint Tal­in, Aparan és Ashtarak, ame­lyek a töröko­rszá­gi Sas­soun körzetbe tar­tozó beván­dor­lók­ból áll­nak. Ez egy­ben Örmény­ország nemzeti tán­ca.