A nyu­ga­tról ​és keletről össze­találkozó mesék kereteit az örmény nép megtöltötte életének és a csodálatos szép­ségű örmény táj­nak jel­legzetes szere­plőiv­el: ember, állat, növény és for­rás – bár nagy­on ismerős, de mind sajá­tosan örmény alak­ban, öltözetben és környezetben áll előt­tünk. 

Élt egysz­er egy pópa. Történt, hogy haj­nali mis­ét kel­lett bemu­tat­ni, ezért jó időben felkelt, s elment a tem­plom­ba.

A feleségének meg ezen a napon kel­lett keny­eret süt­nie. Befűtött a kemencébe, és kezdte bevet­ni a keny­eret. A kemence melegétől úgy kipir­ult a pópáné arca, hogy olyan lett, mint a piros alma.

Éppen akkor ment el a ház előtt az utcán egy koldus, aki megérezve a friss kenyér illatát, így szólt magában: „Bem­egyek, kérek egy darabkát belőle.”

Kiny­i­tot­ta az ajtót, belépett s megállt a kemencénél. De amikor meglát­ta az ass­zony kipir­ult arcát, megfeled­kezett a kenyér­ről, s mind csak a pópáné arcát nézte. Amikor a koldust meg­pil­lan­tot­ta, a pópáné a vidék szokása szerint benyúlt a kemencébe, kivett egy meleg cipót, és felé­je nyúj­tot­ta. A koldus azon­ban vis­sza­u­tasí­tot­ta.

– Mit akarsz hát, bác­sikám? – kér­di a pópáné.
– Nem akarok én sem­mit sem. Csupán csak egyet kérek tőled: engedd meg, az isten szerelmére, hogy megc­sókol­jam a két orcá­dat, és utá­na elm­egyek.

A pópáné az isten nevét hal­l­va, nem tagad­hat­ta meg a kérést, körül­nézett, és lát­va, hogy sen­ki sincs a közel­ben, szó nélkül odatar­tot­ta arcát a koldus­nak. Ez meg jó erősen, élvezettel megc­sókol­ta mind a két orcáját, és gyor­san kereket oldott.

Mise után haz­a­ment a pópa és a kenyérsütés­sel foglalatoskodó feleségét meg­pil­lant­va, így szólt:

– Ass­zony, kérdezni akarok tőled valamit, de vigyázz, igazat mondj!
– No, csak ki vele, kérdezz, miért ne felel­nék!
– Nem követ­tél el ma vala­mi bűnt?

A pópáné tagad­ni próbált, de mikor lát­ta, hogy a pópa erősködik – sor­ra min­dent elbeszélt neki, ami vele történt:

– A mai napon – kezdte az ass­zony – beál­lí­tott hoz­zánk egy koldus. Akar­tam neki keny­eret adni, de nem fogad­ta el. „Mit akarsz hát?”, kérdeztem tőle. „Könyörgök az isten nevében, tartsd az orcá­dat, hogy megc­sókol­jam egysz­er.” Isten nevében odatar­tot­tam neki az arco­mat, ő megc­sókol­ta és elment. Hát ennyi az egész, kedves fér­jem: most nem tudom mag­am sem, bűnt követtem‑e el, vagy isten­nek tet­sző dol­got cse­lekedtem. Ítéld meg, s tégy velem, amit akarsz.
– Ha te, feleségem, ennyire szereted istent – felelt a pópa -, hadd lás­sam, az ő ked­véért haj­landó vagy‑e beleu­grani a kemencébe?

Ezekre a szavakra a pópáné letette kezéből a sütőlapá­tot, keresztet vetett magára, és beleu­grott a tüzes kemencébe.

De isten paranc­sára a kemence azon nyomban megtelt vízzel, a pópáné meg átvál­to­zott gyönyörű szép halac­skává, s vidá­man úszkált benne.