Nagy álmom volt, hogy meg­ta­pasz­tal­jam az anyaság mis­ztéri­umát. Min­den kislány szeretne fér­jhez men­ni és min­den nagylány szeretne babázni. Ez nem mindig és min­denkire igaz, de én az a nő vagyok, aki csalá­danyaként tel­jesedik ki igazán – val­lott anyaságáról az Tóth G- Keller Lin­da, az Artashat Örmény Szín­ház alapító­ja és vezető­je.

Az örmény gyök­erű színésznő egy kis időre félre tette az álta­la és Ham­lett Nazaryan által alapí­tott Artashat Örmény Szín­házat, az Össznemzetisé­gi Tár­su­la­tot és a Mag­yarorszá­gi Nemzetiségek Szín­házi Tár­su­latát, így csak az új jövevényre kon­cen­trál­ha­tott. Ráadá­sul közben újabb áldás állt a házhoz, hiszen Rózá­nak nem­sokára testvére születik. A szülők boldo­gok a kis csöpp­ség, Avedisz érkezése miatt is, akit év ele­jére vár­nak. Lapunknak Keller Lin­da beszélt az anyaság örömeiről, ame­ly tel­jes mérték­ben felülír­ta koráb­bi életét, megvál­toz­tat­ta család­juk életét.

Róza Luszine, azaz holdfény, fényt hozó

Mikor kiderült, hogy gyer­mekünk születik, az sem volt kérdés, hogy örmény nevet kapjon a kic­si. Miv­el szá­mom­ra nagy­on fontos a nemzetiségem, ame­ly egyre erősebben jelen van a min­den­nap­jaim­ban és hőn szeretett hivatá­som is ehhez kapc­solódik, nem volt kérdés, hogy a kic­si ezt vigye tovább. A kis­babánk a Tóth G. Róza Luszine nevet kap­ta, mely­ben mind­két kereszt­név örmény ere­de­tű, a Luszine – nagy­mamám után – hold­fényt, fény­hozót jelent. Mint ahogy fényt hozott ő is mi életünkbe: min­dezek megko­ronázása a kisfi­am születése lesz.

„Ránézve látjuk a múltunkat és a jövőnket”

Anyukám­mal – akitől nemzetiségem ered – sokat énekelünk örmény dalokat, altatókat, vagy a nagy­mamám dalát. Nagy­on szép pil­lana­tok ezek, sokat sírunk és nevetünk… az örömtől! A kislány­om arcát nézve látjuk a múl­tunkat, jövőn­ket és jelenün­ket. Ez a kic­si élet kitölti a nap­jainkat és meg­ta­pasz­tal­hatjuk álta­la az igazi boldogsá­got és felelősséget. A gyer­meká­gyi időszak vis­zon­tagsá­gos min­den­nap­jain át türel­met és nem evilá­gi feltétlen szeretetet és gon­do­skodást tan­u­lunk, tapasz­talunk és adunk egymás­nak. Az éjsza­kákat felvált­ja a fény, a nap­palok szí­nesre vál­tanak, gyer­mekka­ca­jtól és sírástól han­g­os a ház és vele együtt a szívünk is. Eggyel többen let­tünk a Földön, és nemzetiségünkben! Most, hogy érkezik a kisfi­unk, és nem lesz túl sok korkülönb­ség a két pici között „igazán belec­sa­punk a lec­só­ba”. A hála mel­lett, és amel­lett, hogy nagy­on szerenc­sés­nek érzem mag­am, a várakozáshoz izga­lom is tár­sul, milyen lélek jön hoz­zánk, két kic­siv­el hogy fogom bírni a min­den­napokat?! Ilyenkor mindig a fér­jem bíz­tató szavaira gon­do­lok: Jutal­mad a fela­dat! Amikor meg­tudtuk, fiút hor­dok a szívem alatt, sok min­den megvál­to­zott ben­nem. Várom nagy­on a találkozást, és azt is, kivé és mivé vál­to­zom az új kis lélek mel­lett. Külön­leges kapc­so­la­tot érzek, ami remélem beiga­zolódik.

Áttervezte életét, átadta magát az anyaságnak

Az anyaság áldott állapot, ame­ly tel­jes embert igényel. Nem szeretnék, és sosem szerettem vol­na úgy vál­lal­ni gyer­meket, hogy közben nem tudnak lerán­gat­ni a szín­padról. Azt gon­do­lom, ennek a kic­si léleknek100 száza­lékos anyukára van szük­sége, aki csak rá figyel. Ezért igyek­szem min­den más elfoglalt­sá­go­mat, munká­mat hát­térbe szorí­tani. De a szín­ház nem áll­hat meg, előadá­sok kel­lenek, bemu­tatók, pro­gramok szerveződ­nek, ha más, akár a koron­avírus-járvány nem lehetetleníti el. Szín­házi szerepeimet átad­tam Nem­c­sók Nóra színésznőnek, aki anyuká­ja révén őrzi nemzetiségün­ket és az Ott/Hon Össznemzetisé­gi Ősbe­mu­tatón is nagy sik­er­rel ját­szott. Továb­bi új bemu­tatók is várhatók és eddig ját­szott darab­jaink is újra szín­padra kerül­nek, de ez legyen még titok! Ter­veim szerint 2022 vége felé pedig már én is újra szín­padra állok.