Az örmény­orszá­gi ifjúság jövőképéről beszél­get­tünk Yereván­ból és Artshakhból (Hegyi-Karabak) érkezett egyetemistákkal. A fiatal hall­gatók Budapesten, a Pázmány Péter Kato­likus Egyetem nyári egyetemén vet­tek részt, és a Fővárosi Örmény Önko­r­mányzat vendégeiként érkeztek közösségünkbe.

Mi örmények – eszes nép lévén – nagy­on is tudjuk, hogy az oktatás min­den fejlődő kultúra és civ­i­lizá­ció alap­tézise és egyút­tal jövőjének zálo­ga. Ennek tudatában és a szeretet jegyében közösségünk nagy szám­ban gyűlt össze, hogy figyelem­mel kísér­je az ősi föl­dről érkezett fiat­alok meglátá­sait az örmény min­den­napokról. A kötetlen beszél­getés alka­lmá­val szó­ba jött a megfelelő munka­he­lyek megteremtésének fontossá­ga, a fiat­alok egészséges élet­mód­já­nak támo­gatása, illetve a megfelelő élet­szín­von­al biz­tosítása.

Kris­tine Bagh­dasaryan a Jereváni Álla­mi Pedagó­giai Egyetem történelem/jogi kará­nak hall­gató­ja az elmúlt évek­ben vál­to­zott tanárképzést, illetve az ide­gen­nyelv oktatást emelte ki: „…a tanárok hatékonyságát fejlesztik az angoltanítás területén és azon dol­go­z­nak, hogy a diákok kön­nyebben kom­mu­nikál­janak angolul. Ez a pro­jekt több szin­ten folyik, falusi, városi iskolák­ban, középiskolák­ban és egyete­mi szin­ten is. Többeknek a szervezőkészségét, illetve a jereváni közössé­gi életbe való beilleszkedését segíti elő; min­demel­lett több mint 6 ezer fiatalt taní­tot­tak olyan külön­böző jár­tassá­gokra, mint szervezőkészség, időbeosztás, gyer­mekek jogai.” 

Hegh­ine Paytyan szerint, min­den­nek a kulc­sa a jó, a helyes és kielégítő oktatás, aminek egyeznie kell a fiat­alok igényeiv­el. Úgy fogal­ma­zott: „…az egészség nem­c­sak a testi egészsé­gre vonatkozik, hanem arra, hogy a fel­növekvő nemzedék az ország állam­pol­gáraival egyetem­ben szellemi­leg, lelk­i­leg, spir­i­tuálisan és kul­turálisan is megfelelő élet­mó­dot tudjon foly­tat­ni…” Tamar Grig­o­ryan az Arshakhi Álla­mi Főiskoláról érkezett. Mint elmond­ta: „a nehéz poli­tikai helyzet ellenére az ottani fel­sőok­tatás nemh­ogy szín­von­alas, de sokkal inkább az, mint a legtöbb fejlődő ország­ban.” 

Ismertetése szerint az öt egyete­mi kar­nak is otthont adó oktatási intézményt 1969-ben alapí­tot­ták, de akkor még a bakui főisko­la egyik intézménye volt. 1973-ban függetlenedett ettől, a 80-as évek második fele óta pedig komoly tudományos közpon­tként funkcionált. 1992-ben kap­ta meg hivat­alosan az Arshakhi Álla­mi Főisko­la nevet.

Jelen­leg 350, Örmény­ország­ból és Oros­zország­ból érkezett tanár tanít itt, és mint­e­gy 4500 hall­gató­ja van. Az egyetem nemzetközi tudományos és hall­gatói kon­fer­en­ciák­nak is helyet ad, sőt, külön­böző megem­lékezéseket is szerveznek kiemelkedő tudó­sokról, illetve tem­atikus eseményeket, nyaran­ta pedig meghívják a nemzetközi hall­gatókat is külön­böző tem­atikájú táb­o­raik­ba: ez lehet katon­ai, sport, tudományos vagy szórakoz­tató. 

A nehézségekről szól­va elmond­ta: „…az azeri kon­flik­tus miatt ezeket a diákokat elzár­ják olyan lehetőségek­től, ame­lyek más orszá­gok diák­jainak mega­dat­tak: így nem vehet­nek részt külföl­di tudományos kon­fer­en­ciákon, nehezen, vagy egyál­talán nem tudnak barát­sá­gokat, kapc­so­la­tokat teremteni és új tudás­ra szert ten­ni külföl­di egyete­meken. De, mint látható, én itt vagyok, és ez annak köszön­hető, hogy az örmény fel­sőok­tatási intézmények segítik a karabakhi fel­sőok­tatási intézményeket – ame­lyek tag­jai a nem elfo­gadott állam­ok közösségének – hogy eljuthas­sanak kon­fer­en­ciákra, külföl­di intézményekbe” – fogal­ma­zott, hoz­zátéve: delegá­ciójuk a múlt hónap­ban Dél-Oszétiában járt egy hall­gatók­nak szervezett kon­fer­en­cián. Kije­len­tette: a nehézségek ellenére igyekeznek felpezs­díteni a hall­gatói és a tudományos életet, min­den­féle ren­dezvény szervezésév­el. Végül Tamar megköszönte a Pázmány Péter Kato­likus Egyetem­nek, saját egyetemének, valamint Esztergá­ly Zsó­fiá­nak, a Fővárosi Örmény Önko­r­mányzat elökének, hogy mesél­hetett a karabahi diákok min­den­nap­jairól. A ren­dezvény zárásaként Esztergá­ly Zsó­fia Zita elmond­ta, hogy két éve járt hegyi Karabakhban (Artshakh). Az elnök úgy fogal­ma­zott: „Lenyűgözött az a kon­traszt, ami elénk tárult az addig ismeretlen kaukázusi tájon. A lev­eg­őben érezni lehetett az élni akarás szelét. Sushiban és Stephanakert­ben pezs­gő kul­turális élet és kom­plex oktatás működött, gyönyörű új épület ékesítette a közpon­tot és a szőnyeg­gyár­ban újra készül­tek a világhírre méltán érdemes kézi szövésű szőnyegek. Min­demel­lett lát­ni lehetett még a lebom­bá­zott háza­kat, az üres tem­plomokat és a kiégett autóronc­sokat. Béke volt, de érezni lehetett a készült­séget. Hogy bár­mikor, történ­het bár­mi. A kon­traszt ámu­lat­ba ejtő, ahogyan az emberek első, ránézésre zártabb élet­mód­ja is, amit a később meg­nyíló ősz­inte szívé­lyesség és életi­gen­lés vál­tott fel. Artshakh lakosságá­nak ninc­sen kön­nyű sor­sa, de ennek túléléséhez a jó Isten­től kapott segít­ségül olyan bölc­sességet és egyéb képességet, ame­lyekkel jobb jelent és jövőt élhet meg.” Az elnökass­zony megköszönte a diákok­nak, hogy megosz­tot­ták a helyi közöséggel gon­do­lataikat és továb­bi sok erőt kívánt a távoli ország lakói­nak a jövőhöz.