A Fővárosi Örmény Önko­r­mányzat támo­gatásá­val, a Nap­kút kiadó gon­do­zásában 2021-ben jelenik meg Fethiye Çetin örmény szár­mazású török ügyvéd és kisebb­sé­gi jogi sza­kértőnek az örmény népirtás­ról szóló regénye. A mem­o­ár rés­zletét Pál Lau­ra műfordító, sza­k­fordító, turkoló­gus elősza­vá­val közöljük.

Az Örmény-Torosz nyu­gati nyúlványai által körülölelt, délkelet-töröko­rszá­gi Habab (örményül Havav) nevű kis falu 2011 egyik verőfényes őszi napján rend­kívüli eseménynek volt a tanú­ja: örmények, törökök és kur­dok együtt ünne­pelték meg tánc­cal és énekkel, két nap, két éjjel tartó vigasság­gal a falu négyszáz éves, felújí­tott örmény csorgókút­jainak átadását. Fethiye Çetin isz­tam­bu­li ügyvéd és kisebb­sé­gi jogvédő elhi­va­tott külde­tés­tu­da­ta nyomán a falu­si­ak össze­fogásá­val felújí­tott, majd síp­pal-dob­bal felava­tott közku­tak a vala­ha örmények által lakott településen a szinte utol­só, néma tanúi a múlt­nak. Az egyko­ri tem­plomok­nak ma már nyomuk sincs, az örmény kolostor­nak is csak a mag­as fű közül kikandikáló, omladozó rom­jai láthatók.

Több mint száz évvel ezelőtt ezek­ből a kutak­ból ivott az a Her­anuş Gadaryan nevű örmény kislány is, akinek az unoká­ja, Fethiye Çetin 2004 telén közread­ott Nagyanyám című, alig kilencvenoldalas tabudön­tögető mem­o­ár­jában olyan tet­tre vál­lalko­zott, melyre előtte Töröko­rszág­ban nemi­gen akadt pél­da; ősz­in­tén beszél­ni kezdett az 1915-ben bekövetkezett „nagy tragé­dia” során iszlamizált örmény túlélők történeteiről.