A nyugatról ​és keletről összetalálkozó mesék kereteit az örmény nép megtöltötte életének és a csodálatos szépségű örmény tájnak jellegzetes szereplőivel: ember, állat, növény és forrás – bár nagyon ismerős, de mind sajátosan örmény alakban, öltözetben és környezetben áll előttünk.

Élt volt egy király. Egyszer szétküldte minden égtáj felé a kürtöseit, hogy hangos szóval hirdessék ki a nép között:

– Halljátok, emberek! Aki közületek legjobban tud hazudni, annak a király egy aranyalmát ad!

Mindenhonnan tódultak a király udvarába: királyfiak, hercegek és vizírek fiai, egyszóval számlálatlan sok ember, de egy sem tetszett a királynak. Végül egy szegény, ágrólszakadt ember jött a királyhoz, kezében nagy korsóval.

– Hát te mit akarsz? – kérdi a király.
– Jó erőt, egészséget, uram királyom – mondja a szegényember -, eljöttem a pénzemért: hiszen adósom vagy egy korsó arannyal.
– Hazudsz – feleli a király -, nem tartozom én neked semmivel sem.
– Hazudok? Akkor add ide az aranyalmát, ha hazudok.

A király felismerte az ember huncutságát, s ellenkezni kezdett.
– Nem, nem hazudsz.
– Ha nem hazudok, akkor add meg az adósságod.

Látta a király, hogy győzött a szegény ember; egy szót sem szólt többé, hanem nekiadta az aranyalmát.