„Fil­ig med­dig „sza­maruság rab­ja let­tem,” mind a nuta mangya…”. 

Az erdé­lyi örmény témájú kötet­ben Törös Tivadar (1859–1895), egyko­ri szamosújvári-budapesti hír­lapíró, próza­író lev­eleit olvashatjuk, ame­lyeket Bolond Istókhoz mint szerkesztő úrhoz címzett. 

Kacagtató lev­elei, habár gúny­olódó célzat­tal szület­tek, man­ap­ság igen értékes fel­j­e­gyzések egy olyan per­ió­dus­ból, amikor az erdé­lyi és mag­yarorszá­gi örmények körében már megtörtént a nyelvvesztés; a szamosújvári örmények kev­ert mag­yar-örmény-román nyel­ven beszél­tek, sok helyte­len­séggel és mezősé­gi dialek­tus­ban, melyet a fősz­ere­plő „dik­ció­ja” is szépen illusztrál. Áfgánistán Vártán alakjából, szóhasználatából óvatosan következteth­etünk a meg­for­málásához mintául vett szamosújvári örménység világképére, nyelvhasználatára, szoká­saira a 19. század har­madik har­madában. 

(Romani­ka Kiadó 2019, Budapest; Szerkesztő: Kali Kinga, Felolvas­sa: Pagonyi Judit)